Nem Newtonrol beszélek.Arról az érzésröl,amely a legkellemetlenebb talán,amely miatt sírunk,vagy összeroppanunk.Sok helyzetben tapasztalhatod ezt az érzést.Tapasztalhatod,egy dolgozat elején,amikor tudod hogy semmit nem fogsz beírni a megoldásoknak fenntartott vonalakra,vagy ha meghal egy olyan ember akit szerettél.Vannak akik könnyen veszik a tehetetlenséget,és erősek,azt mondják:"Lesz ami lesz,az élet megy tovább".Vannak akik hamarabb megtörnek,és sírásban,vagy esetleg depresszióban törnek ki.Egyénenként változik a dolog.Akik az utóbbiakhoz tartoznak,fogadják meg a tanácsom;sírjátok ki magatokat,és gondoljato bele,hogy a percek telnek,ahogy a napok,hónapok és az évek is.Közhely,de az idő tényleg,ha nem is teljesen,de valamennyire begyógyítja a sebeket,és az élet általában kárpótol.:) /Gergő/

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.